Költészet Napi ünnep Mindszentkállán

Költészet Napi ünnep Mindszentkállán
2022.04.12.

Mindszentkállára mindig örömmel megy az ember, hisz ez a barátságos kis Káli-medencei falu szívesen ad otthont a minőségi szórakozásnak. és látja vendégül azokat, akik jelenlétükkel megtisztelik őket.

 

 

 

 

 

Ezúttal a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány (KKKA) Irodalmi Klubja választotta Költészet Napi ünnepének helyszínéül a település művelődési házát, ahol Heinczinger Mika, a Misztrál együttes alapító és oszlopos tagja adta elő a megzenésített verseket, a közönség nagy örömére. 

16496064067645850_original

Az est folyamán többek között Janus Pannonius, Arany János, Ady Endre, Pilinszky János, Wass Albert és Nanicsák Gergely András megzenésített verseit hallgathattuk meg. Volt, amelyiket harsányan az egész termet betöltő öröméneklésben, volt, melyiket csendben, befelé figyelve.

16496055998003954_original

A közönség lelke együtt rezonált az előadóval, ha kellett lélegzetvisszafojtva figyeltek, ha kellett nevettek, és a lábukkal dobogták a ritmust, sőt még énekeltek is, ha Mika erre kérte őket.

16496055964715783_original

A legkisebbek pedig kézműves sarokban alkothattak kedvükre, miközben fülükbe kúsztak a rímek, gondolatok.

16496077418971685_original

A Veszprém-Balaton EKF 2023 által támogatott irodalmi est méltó tisztelgés volt a magyar költők és a magyar költészet előtt, még ha egy másfél órás programba lehetetlen belesűríteni a magyar költészet csodáját.

Jó volt ott lenni.

Vissza
Támogató: