Madárszárnyon röppent az idő - Navratil Andrea Folkkvintett Mindszentkállán
Csendes, szomorkás péntek délután volt a Káli-medence falvaiban. Az elmúlt napok esős, borongós időjárása rányomta a bélyegét a falvak hangulatára.
Bár nem mondhatjuk, hogy a tavasz beköszöntével azonnal jön a jó idő is, de ilyenkor hétvégente azért már megszokott érkezni, a kertben kapáló nénikék, a nyaralót a szezonra előkészítő bebírók és helybéliek, a hétvégére a tájat felfedezni kívánó turisták látványa. De ezen a pénteken nem így volt, az utcák szinte üresek voltak, még autókat sem nagyon lehetett látni. Valószínűleg mindenki bekuckózott, sokan még a cserépkályhát is begyújtották, szürkeség lepte el a tájat.
Egyedül talán Mindszentkálla centrumában volt egy kis mozgolódás. A falu művelődési házából, már fél öt körül ének- és zongoraszó, néha dobolás, szaxofonozás hallatszott ki. A Navratil Andrea Folkkvintett készült, hogy a Költészet Napja alkalmából, a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány felkérésére bemutassa Daram-daram- madaram című előadását.
És hiába a borongós idő, a szemerkélő eső a művelődési ház a kezdésre szépen megtelt, a vártnál még többen is jöttek, hiszen az első körben kirakott székek kevésnek is bizonyultak, újakat kellett hadrendbe állítani a szervezők és a fellépők nagy örömére.
Navratil Andrea, Grósz Zsuzsanna, Bede Péter, Lázár Gyula és Gyulai Csaba pedig meghálálta, hogy a piciny faluban és környékén ilyen sokan kíváncsiak előadásukra.
Az előadásra melyen kortárs, klasszikus és jazz „tollazatba” öltöztetett magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusokat és magyar költők versrészleteit hallhattak azok, kik mégis úgy döntöttek, hogy péntek délután nem maradnak otthon.
A Daram-daram-madaram címválasztás pedig nem volt véletlen. Ezen az estén minden a madarakhoz és a hozzájuk kapcsolódó jelképekhez kapcsolódott és ahogy a madarak röppenek az égen, úgy röppent el ez a kicsit több, mint egy órás előadás, ahol észre sem vettük, hogy így repül az idő.
Csodálatos este volt, szinte hihetetlen, hogy egy áprilisi péntek délután ilyen színvonalas előadást lehet találni egy aprócska Balaton-felvidéki faluban. De ezek szerint érdemes, mert igény van rá, a kultúra él és élni akar.
Az előadás a Veszprém-Balaton EKF 2023 támogatásának köszönhetően jött létre.