Mi köze van a Káli-medencének a haikuhoz?

Mi köze van a Káli-medencének a haikuhoz?
2022.08.03.

Nem is annyira meglepő, ha hirtelen nem tudjuk erre a választ, ám ha jobban körülnézünk, akkor hamar megtalálhatjuk Szentkirályi Fittler Józsefet, aki elkalauzol a haikuk világában.

 

 

 

 

 

És Szentkirályi Fittler József nem „csak” írja a japán irodalomra oly jellemző „versszösszeneteket”, hanem meg is éli a mögöttük rejlő kultúrát. Ettől lesz igazán hiteles és egyből szembesít is azzal, hogy haikut írni bizony nem egyszerű dolog. Az ember azt hinné, hogy három rövid sor - ez bárkinek könnyen megy. Pedig éppen ebben rejlik nehézsége: röviden és kötötten kell leírni, elmondani mindazt, amit más költők versszakokon keresztül fejtenek ki.

Szentkirályi Fittler Sorslángocskák című előadása során Kolti Helga és Horti Zoltán közreműködésével a KKKA Irodalmi Klub résztvevőinek a versek között rövid japán irodalomtörténetet, élménybeszámolókat, életképeket villant fel, közelebb hozva a hallgatósághoz a japán irodalmat, azon belül is a haikut, mely a távol-keleti országból hódította meg a világot.

Hódító útját a Káli-medencében is már elkezdte csaknem egy évvel ezelőtt, és most folytatja ugyancsak a KKKA Irodalmi Klub keretein belül a Kőfeszten augusztus 4-én Kővágóörsön 19 órakor.

Az előadás a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány szervezésében, a Veszprém-Balaton 2023 EKF támogatásával jött létre.

Vissza
Támogató: