"Legszebb ország hazám" - Lázár Csaba ősbemutatója

"Legszebb ország hazám" - Lázár Csaba ősbemutatója
2022.08.06.

Egy fesztivál esetében négy alkalom után nehéz még hagyományról beszélni, de talán kijelenthető, hogy a Kőfeszt elképzelhetetlen Lázár Csaba irodalmi estje nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

Olyannyira, hogy Lázár Csaba Kazinczy-díjas színművész az elmúlt évben - és idén is - olyan irodalmi esteket hoz a rendezvényre, melyek itt hallhatóak, láthatóak első alkalommal.

Lázár Csaba 1992 és 1997 között a Nemzeti Színház akadémistájaként együtt játszhatott Agárdy Gáborral, Sinkovits Imrével, Kállai Ferenccel és Raksányi Gellérttel akik már akkor felfigyeltek a tehetségére. A színész játszott soproni Petőfi Színházban, a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári- és Sümegi Nyári Játékokon. 2010-től a Száguldó Orfeum majd az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat tagja. 2018-ban megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, 2019-ben pedig a Kazinczy-díjat.

Lázár a Kőfeszt első évében Arany János verseit és balladáit tolmácsolta a közönségnek, majd  2020-ban Ady Endrét idézte meg, hozta közel a hallgatókhoz. A tavalyi évben pedig a Kőfeszten debütált "Nagyok" című estje, melyen Nagy László és Nagy Gáspár versei voltak hallhatóak Balatonhenyén.

Idén is ősbemutatót tart a fesztivál és Lázár Csaba. "Legszebb ország hazám" - címmel, magyar írók, költők anyanyelvről, szülőföldről szóló költeményeiből készült összeállítás kerül a közönség elé, ahogy a Kőfeszt és az irodalom kedvelői megszokhatták, Négyessy Katalin, csellóművész közreműködésével.

Az ősbemutató augusztus 7-én 18 órakor a kővágóörsi Botond Pajtában lesz.

A rendezvény a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány szervezésében, a Veszprém-Balaton EKF 2023 támogatásával valósul meg.

Vissza
Támogató: