KŐFESZT FOLKKLUB - GYIMES, avagy
Kicsi volt a művelődési ház, kirúgták az oldalát  


Ritkán látott tömeg volt kíváncsi szombaton Mindszentkállán a Kőfeszt Folkklub októberi eseményére, ahol Gyimes folklórját mutatták be autentikus vendégek.
Majdnem pórul járt tegnap az, aki úgy gondolta, hogy nem gond, ha egy kicsit később érkezik a Kőfeszt októberi Folkklubjába, ahol ezúttal Gyimes népi kultúrája (ének, tánc, muzsika, életmód) volt a „vendég”. Mindszentkálla művelődési háza ugyanis annyira megtelt 15 órára, hogy a későn érkezők egy része csak a tágra nyitott ajtón keresztül - és az épületen kívül - élvezhette Navratlil Andrea dúdolóját, melyet ezúttal a Gyimesfelsőlokról érkezett Tankó (Gábor) Eszti nénivel és két testvérével Gábor Annamáriával és Gábor Juliannával tartott.
De ne siessünk előre, ugyanis a program már kettőkor elkezdődött a veszprémi Tóth László citera-tanításával, mely meglehetősen népszerű volt a fiatalok körében, az első körben bevetett citerák száma kevésnek is bizonyult, ezért újabb és újabb hangszereket kellett hadba állítani, hogy a kíváncsi kezek elsajátíthassák e népi hangszer megszólaltatásának alapjait.
A Dúdoló elejére már mindszentkállaiakkal, kővágóörsiekkel, badacsonytördemiciekkel, ajkaiakkal, szentgáliakkal, gyimesiekkel megtelt a mindszentkállai művelődési ház, ami azt jelenti, hogy ekkor nagyjából 150 ember énekelte azokat a dalokat, melyeket Navratil Andrea hozott el nekünk, és melyeket nemcsak közösen énekelhettük, de azt is meghallgathattuk, hogyan csengenek a gyimesi asszonyok előadásában. Még most is libabőrös vagyok, mikor ezeket a sorokat írom, hiszen nem mindennapos élmény, hogy egy kisebb falusi művelődési házban 150 ember - köztük mintegy 30 gyimesi gyermek is - egyszerre énekeljen népdalokat.
És akkor jött a hír újabb busz érkezéséről. S valóban, mikor már a gombostűnek sem volt esélye a földre érkezésre, begördült még negyven néptáncos Litérből...
Ekkor hangzott el – először – az ismert csujjogatás: „Kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát!”
A zene után tánc következett. Nagy megtiszteltetés volt a szervezők számára, hogy a Gyimest bemutató Folkkluba elfogadta meghívásukat a gyimesbükki Csalóka Táncegyüttes és a gyimesközéploki Virics Együttes is, így közönség autentikus táncosoktól és autentikus zenészektől láthatta és hallgathatta meg azt, amit az esetek nagy részében csak közvetítők útján tapasztalhat.
Mindezt Sára Ferenc felvezetőinek kíséretében, melyek néha annyira szórakoztatóak voltak, mint maga az előadás. Szintén libabőrös pillanat volt, mikor a csöppnyi Sára Veronika, a Virics Banda énekesének hangja betöltötte a teret. Nem mindennapi élmény, olyan, mely sokáig ott marad és dolgozik az ember lelkében.
És ahogy már a Folkklubokon megszokhattuk, a délután zárásaként a közönség is megmozgathatta a kicsit elgémberedett végtagjait. Varga Zsuzsannának és a Görbe Gyopárral kiegészült Virics Bandának köszönhetően igazi tradicionális muzsikára tradicionális gyimesi táncokat tanulhattunk.
A hejszában tekergőztek a táncosok a művelődési ház padlóján, a dobbantásoktól (ropogtatásoktól) szinte megremegtek az épület falai. Egy igazi közös ünneppé olvadt össze a program, ahol gyimesbükki ölelkezett össze köveskálival, gyimesfelsőloki kővágóörsivel és gyimesközéploki mindszentkállaival.
És azt se feledjük, hogy a házigazdák is kitettek magukért: az önkormányzat dolgozói – élükön a polgármesterrel – már délelőtt nekiláttak a szendvicskészítésnek, hogy ezzel (is) vendégeljék meg a magyarságukat példaértékűen őrző fiatalok csapatát.
Sajnos idővel véget kellett vetni a Folkklubnak, mert a gyimesi fiatalok rövid időre érkeztek hazánkba, hosszú út volt mögöttük, hosszú út állt előttük, mint ahogy reméljük a Kőfeszt előtt is hosszú út van, mert ilyen élményekért (is) megéri a Káli-medencébe jönni.
 
Tovább robog a Folkklub

Júniusban indult a nagy utazás, ami júliusban, majd augusztusban a Kőfeszten folytatódott, legutóbbi állomása pedig Köveskálon volt. A menetrendbe viszont már egy újabb célpont is bekerült.
Júniusban a Dél-Alföld népi kultúrája járta be népzenével, néptánccal, fotóval és remek történetekkel a kővágóörsi tájház udvarát. A zenét – mint eddig minden alkalommal- Pál István „Szalonna” és bandája szolgáltatta, míg Navratil Andrea Dúdolója – aki szintén állandó szereplője a Folkklub délutánjainak – mellett Nagy Gábor néprajzos, fotográfus, a dél-alföldi juhászok, gulyások, és pásztorok nagy ismerője, tisztelője és kutatója volt a vendég.
Már ekkor is sokan voltak, akik vasárnapjukat a Folkklubnak szentelték, de még ennél is többen érkeztek a következő alkalommal Kékkútra. Olyan sokan, hogy még a rendőrség is kijött megnézni mi töretént, mert ennyi autót még soha nem láttak a településen. A nagy érdeklődés persze nem volt véletlen, hiszen ezúttal Ördöngösfüzesről Hideg Anna néni csatlakozott Szalonnáékhoz és Navratil Andreához. Mondanunk sem kell, a siker garantált volt. És ezt most már a kékküti rendőrök is tudják.
A sor a Kőfeszten folytatódott, ahol Kárpátalja és Szatmár tájaira utazhattunk, és ezúttal Pál Lajos harmónikás volt az „extra vendég”, aki tanítványaival érkezett a Káli-medencébe.
Ám még nem lőtte el minden puskaporát a Folkklub. A néptáncosok és a népzene rajongóinak szíve csücske, Kalotaszeg varázsa költözött be a köveskáli művelődési ház falai közé szeptemberben. Olyannyira, hogy a Muszka-házaspár, viseletben előadott táncaitól, a Szalonna és bandája muzsikáitól a sánta is táncra perdült, Somogyi Eszter és Navratil Andrea hangjától még a népzenére süketek is felkapták a fejüket.
A Kőfeszt Folkklub következő állomása pedig október 9-én lesz Mindszentkállán, ahol Gyimes tájain kalandozhatunk. Olyannyira, hogy 30 gyermek érkezik vendégségbe arra a hétvégére Gyimesből, így a hangulat, és az autentikus szórakozás garantált.
KŐFESZT FOLKKLUB - KALOTASZEG, avagy
Erdélyi örömünnep a Káli-medencében


Pár óra erejéig Kalotaszegen érezhette magát, akinek vasárnap délután a Káli-medence felé vitte az útja. Az erdélyi tájegység beköltözött a falak közé képben, zenében, táncban.
A rövid erdélyi kirándulás első állomása Kékkút volt, ahol Tóth-Almási Berke és Kulcsár István kiállításának megnyitója volt a település könyvtárában, a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány (KKKA) szervezésében. A két fotós a 2019-es mérai juhmérést örökítették meg saját szemszögéből. A képek látványa Tassy Péter élménybeszámolóval egybekötött megnyitója és a mérai származású Muszka György történeteinek köszönhetően az ember szinte Mérában érezhette magát, a juhok, a pásztorok és a gazdák között.
Kékkút után a pár kilométerre lévő Köveskálra vitt utunk, ahol a Kőfeszt Folkklub harmadik állomása várt bennünket, Kalotaszeg dallamaival, zenéivel, táncaival.
Elsőként itt is Muszka György és felesége Ilona mesélt egy kicsit Kalotaszegről, majd miután a Szalonna Banda is megérkezett a művelődési házba, bemutatták, hogyan táncol egy igazi kalotaszegi pár. Miután pedig az összes hangszerek  előkerült, semmi sem akadályozhatta meg, hogy egy igazi kalotaszegi örömünnep jöjjön létre ebben a  piciny balaton-felvidéki faluban.
A rövid zenei ismertetőt, közös népdaléneklés és közös tánc követte, ahol szinte az összes résztvevő bekapcsolódott a mulatságba.
A Kőfeszt Folkklubok elengedhetetlen része Navratil Andreával a Dúdoló, amely ezen a vasárnapon megduplázódott: a csárdásokat Somogyi Eszter, míg a hajnalikat a Tapolca-díszelben élő, Liszt-díjas énekesnő tanította. Mindezt annyira élvezte a közönség, hogy szinte haza sem akartak menni.
A Kőfeszt Folkklub negyedik állomása pedig október 9-én lesz Mindszentkállán.
A programok a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jöttek létre.
KŐFESZT FOLKKLUB - KÁRPÁTALJA ÉS SZATMÁR
 
KŐFESZT FOLKKLUB - MEZŐSÉG, avagy
Szalonna banda, Hideg Anna és a kékkúti rendőrök  


A Veszprém-Balaton 2023 EKF és a Halmos Béla program támogatásával megtartotta második rendezvényét a Kőfeszt Folkklub. A helyszín ezúttal Kékkút, a megidézett helyszín pedig a Mezőség volt.
Ugyanúgy mint a múlt hónapban Kővágóörsön, most is esőillat szállt a levegőben, de úgy tűnik a Jóisten szereti a Folkklubot és annak résztvevőit, hisz bár a rendezvény előtt és után is csepergett az eső, a rendezvény szikrázó napsütésben telt. És a kilátogatókat sem zavarta, hogy esetleg eleredhet az eső - 4 óra körül az eső helyett a tömeg kezdett hömpölyögni, de úgy, hogy még a rendőrök is kijöttek, mert nem jellemző, hogy Kékkúton egy időben, egy helyen ennyi ember összegyűljön...Voltunk vagy 300-an.
De hát nem is akármilyen rendezvény volt a településen, aki nem is tervezte, hogy jön, csak keresztül akart menni a a gyöngyszem falun azt is bevonzotta Pál István „Szalonna” és bandájának muzsikálása, Navratil Andrea éneke.
Akik Kővágóörsön egy hónappal ezelőtt ott voltak, már tudták, hogy mire számíthatnak. Nagy részük nem is maradt otthon, sok ismerős arc volt a vasárnapi Folkklubon, de újak is jöttek, hiszen sokkal többen gyűltünk össze, mint egy hónappal ezelőtt. A tűző napsütésben a rendezvényen három részre szakadt a közönség, hiszen mindenki próbált az árnyékot adó fák tövébe települni, ezáltal igazi piknik hangulat alakult ki, előkerültek a plédek, vidám, daloló emberekkel telt meg a kékkúti játszótér.
Természetesen, mint minden alkalommal ezúttal is volt „sztárvendége” a Folkklubnak. A júliusi alkalom közönségét nem más tisztelte meg , mint a 85 éves Hideg Anna néni, aki egyenesen Ördöngösfüzesről érkezett, hogy énekével, meséivel elkápráztassa a vendégeket. Anna néni közösen énekelt Navratil Andreával, elmesélte miről kapta nevét Ördöngösfüzes, válaszolt Csúri Ákos kérdéseire, már ha volt esély a kérdések feltételére,  mert Anna néniből csak úgy dőlt a szó, nem igazán engedett szóhoz jutni mást.  Ez igazából nem is volt baj, hiszen őt hallgatni, ha most csak néhány percről is volt szó, egy egész életre szóló élmény. Mikor pedig elénekelte azt a dalt, mely augusztus első hétvégéjén a Kőfeszten is fel fog csendülni a Trianon műsorban, libabőrös lett az ember.
Mostani alkalommal sem maradtak el a gyermekfoglalkozások - ügyes gyermekkezek fontak bőrből karkötőket, véstek, faragtak falapokba, szüleik büszke tekintete kíséretében. És persze Szabó Csaba valamint a Tördemic Néptáncegyüttes tánctanítása sem maradt el, a nap témájához igazodva magyarpalatkai dallamokra roptak a lelkes fiatalok.
Aki ott volt valószínűleg nem bánta meg, hogy erre a délutánra a Kőfeszt Folkklubot választotta programnak. Jó hangulatú három órát töltött együtt az igényes népi kultúrát kedvelő közönség, akik alig várják, hogy újra együtt lehessenek.
A legközelebbi Kőfeszt Folkklub a Kőfeszt keretein belül lesz augusztus 7-én, szombaton. Navratil Andreával, a Szalonna Bandával és Pál Lajos harmonikással és tanítványaival ezúttal Szatmár és Kárpátalja lesz a megidézett helyszín.
KŐFESZT FOLKKLUB - DÉL-ALFÖLD, avagy
Az első fecske nyarat csinált – elindult a Kőfeszt Folkklub


Remek hangulatban telt az első Kőfeszt Folkklub, mely ezúttal a Dél-Alföld népi kultúráját járta be népzenével, néptánccal, fotóval és remek történetekkel a kővágóörsi tájház udvarán.
Bár vasárnap délelőtt a környékbeli települések rendesen kaptak az égi áldásból, délután még az időjárás is kegyelmébe vette azt a kétszáz embert, akik úgy döntöttek, hogy énekkel, tánccal, kézműveskedéssel és beszélgetéssel múlatják az időt.
Olyannyira lelkesedtek, hogy volt, aki már 14.00 órára a rendezvény helyszínére ment, holott az csak egy órával később kezdődött...
Az utcáról a betérőket Pál István „Szalonna” és bandájának zenéje hívogatta az eseményre, mely muzsika megalapozta az egész délután remek hangulatát.
A program Navratil Andrea Dúdolójával vette kezdetét. A Liszt Ferenc-díjjal idén kitüntetett, Veszprém megyében élő, de határainkon belül s kívül egyaránt ismert, közkedvelt, népszerű népdalénekes a Kőfeszt Folkklubjain minden alkalommal az adott tájegység jellemző énekeit fogja megtanítani a közönségnek. Megható volt hallgatni és látni, ahogy a Tájház udvarán több száz torokból zengenek régi népdalok, hol Andreával közösen, hol zenei kísértettel, hol pedig csak úgy, hogy a közönség maga énekelt, fiatal és idős egyaránt. Igazi ünnep volt ez, mely megmutatta, hogy a népi kultúrának igenis van még létjogosultsága.
A közös éneklés után Csúri Ákos, a Kőfeszt főszervezője azzal a Nagy Gáborral beszélgetett a dél-alföldi emberek életéről, kinek fotókiállítását majd a nyári Kőfeszten a nagyközönség is megtekinthet. Nagy Gábor néprajzos, fotográfus, a dél-alföldi juhászok, gilyások, és pászotorok nagy ismerője, tisztelője és kutatója. Csodálatos fényképeken mutatja be a pásztorélet mindennapjait és remek történetekkel szórakozatta az értelmes beszélgetésekre, gondolatokra kiéhezett közönséget. Fényképeiből a folkklubon résztvevők már most is egy kis ízelítőt kaphattak, de nyáron a Kővágóörsi Alkotótábor épületeiben - úgy, mint tavaly Kása Béla fotóit is - mindenki megtekintheti.
A beszélgetés után újra a zenéé, majd a táncé lett a főszerep. Szalonna és bandája zenéjére a Szabó Csaba által vezetett Tördemici Néptáncegyüttes sok-sok lelkes fiatalja tanította a nagyközönséget a dél-alföldi oláhos rejtelmeire.
A rendezvény alatt a kisebbek, illetve azok, akiknek berekedt a torkuk vagy elfáradt a lábuk, Troják Zsuzsannával és Kropf Milánnal különböző bőrékszereket készíthettek maguknak.
A közönség láthatóan nagyon jól érezte magát, hisz még a zenészeket is nagyon nehezen engedték el. De nem kell sokat várni, hogy újra kinyíljon a Kőfeszt Folkklub ajtaja, ugyanis július közepén a Mezőség népi kultúráját ismerheti meg a közönség ugyanígy dalban, táncban és ha minden igaz gasztronómiában is. A házigazda település ezúttal pedig Kékkút lesz.

A programsorozatot a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatja.